Középiskolás Program


 

A Középiskolás Programba (KP) történő felvételit követően a (9—12. évfolyamos) középiskolás diákok számára egy olyan egyedülálló, több mint 20 éve működő, MCC-s univerzum nyílik meg, amelyben a felső tagozatos általános iskolásoktól kezdve, a Vezetőképző Akadémián át, a doktori képzésig tanulhatnak. Célunk, hogy felkészítsük a diákokat a sikeres továbbtanulásra, és támogatást nyújtsunk egy hosszabb távú karrierút tervezéséhez is. A Középiskolás Program kínálata 2024-től bővül az emelt szintet kínáló négyéves KP FAKT-tal, amely tartalmazza az alapprogram képzési lehetőségeit, és a kortársaik között a legkiválóbbak számára nyújt személyre szabott mentorációval támogatott tehetségfejlesztést.

Találd meg a saját utad a kiválósághoz!


Célunk, hogy felkészítsük a diákokat a sikeres továbbtanulásra, és támogatást nyújtsunk egy hosszabb távú karrierút tervezéséhez is. A képzési tematikában azokra a témakörökre és készségekre helyezzük a hangsúlyt, amelyek kiegészítik a középiskolai tanulmányokat, támogatják az érettségire való tudatos felkészülést, valamint az egyetemi kurzusoknak már részét képezhetik. A képzési elemekkel a gyakorlati készségek és képességek elsajátítását ösztönözzük, segítjük továbbá a tudatosabb pályaválasztási döntés meghozatalát. A Program a legjobb diákjai számára nemzetközi pályaívet kínál, az aktív idegennyelv-tanulás biztosításával, a nemzetközi tanulmányi utakon, valamint a nemzetközi professzorok előadásain való részvétel lehetőségével. 

A képzés felépítése

 

Hozd ki magadból a legtöbbet!

A Középiskolás Program, akárcsak az egyetem, féléves időszakokra, ún. szemeszterekre bontva működik. Minden félévedet egyénileg teljesítheted, a félévek 16 hét hosszúságúak. Az első aktív tanulmányi félévben az e-learning-kurzusok, a KP Szombatok, a Klubdélutánok, valamint a nyári és téli táborok érhetők el számodra.

A képzés felépítése

A felvételid félévében egy e-learning-kurzust kell elvégezned, valamint 2 db KP Szombaton és 2 db Klubdélutánon szükséges részt venned. Az aktív félévet követően a lehetőségeid tovább bővülnek a következő elemekkel: KP+ túrák, nyelvi kurzusok, országos pályázatok, nemzetközi tanulmányutak.

Képzéselemek

Légy részese a konferenciáinknak! - A KP Szombatok

A KP Szombaton egy tudományos konferenciához hasonló napon érezheted magad, a délelőtt során egy plenáris előadáson, a délután folyamán két idősávban, párhuzamosan szervezett workshopokon vehetsz részt. Ezek keretében ismeretterjesztő előadásokkal és gyakorlatias, alkalmazható tudást nyújtó, készségeket fejlesztő kiscsoportos workshopokkal várunk. Az aktuális témák és az ismeretbővítés mellett, ezen az alkalmon fontosnak tartjuk az érveléstechnika, a vitázás, a kommunikációs készségek, a nyilvános beszéd, a prezentációs készségek, valamint pályaorientáció és az önismereti témák megjelenését.

A KP csapata 10 városban (Beregszász, Budapest, Debrecen, Dunaszerdahely, Győr, Kolozsvár, Miskolc, Pécs, Szeged, Székelyudvarhely) rendezi meg a KP Szombatokat, amelyek 10 órától 16 óráig tartanak.

Tölts több minőségi időt a diáktársaiddal! - a KP Klubdélutánok

A Klubdélutánok a minőségi szabadidő eltöltésére kínálnak számodra változatos szakmai, tudományos, kulturális és készségfejlesztő programokat nyitott, interaktív oktatási keretek között. Másrészt olyan közösségi teret jelentenek a KP-sok számára, ahol a többi diákot is megismerhetik.

A heti rendszerességgel, szemeszterenként összesen 16 alkalommal szervezett Klubdélutánok minden MCC-s központban minden diák számára elérhetők.

Kommunikálj magabiztosan idegennyelven! - a KP Nyelvi kurzusok

Angol és német nyelvi kurzusainkon a szóbeli kommunikációs készségedet fejlesztheted, minőségi, személyre szabott keretek között. A nyelvi kurzusokra a szemeszterek elején online pályázati anyaggal jelentkezhetsz abban az esetben, ha teljesítetted a KP minimumkövetelményeit.

A nyelvi kurzusok minden képzési központunkban elérhetőek, azonban felvételükhöz el kell végezni egy sikeres félévet a KP-ban. Mindkét nyelvből 2-2, maximum 10 fős kiscsoportot indítunk minden szemeszterben, kezdő (középfok előtt), valamint haladó (középfok utáni szinten) .

Fedezd fel a világot! - Tehetségtáborok és nemzetközi utak

Minden felvételt nyert diák részt vehet téli, illetve nyári tehetségtáborokban, amelyeknek elsődleges célja a szakmai programok mellett a közösségépítés. A szervezők a 3─5 napos táborokban előadásokkal, vitakörökkel, csapatépítő játékokkal, versenyekkel és egyéb szakmai programokkal várják a diákokat.

Országos szinten számos tanulmányi, pályázati és kirándulási lehetőséget hirdetünk meg, ilyenek például a nemzetközi utak, a külhoni területekre szervezett kirándulások és a belföldi túrák is, amelyek a minimkövetelmények teljesítését követően válnak nyitottá számodra.

Légy részese rendhagyó túráinknak! - A KP+Túrák

A KP-ban szervezett túrákon szakmai és kulturális programokon bővítheted tudásod, miközben különleges helyszíneket, kutatókat és művészeket ismerhetsz meg. A péntektől vasárnapig tartó hétvégén közösségi és kulturális élményprogramokkal várunk Téged, amelyek a régió sajátosságait mutatják be. Jelentkezni pályázati úton lehet, amelyhez a Középiskolás Programban elért teljesítményt, aktivitást is figyelembe vesszük.

Pályázatok és versenyek

A KP-s pályázatok még több lehetőséget jelentenek a különböző tematikájú programokon való részvételre, amelyek a szakmai tudás bővítését teszik lehetővé. Ezek lehetnek további tematikus kirándulások, belföldi és külföldi tanulmányutak, valamint egyéb lehetőségek is.

A MCC-s versenyek, így például a történelem–, vita– és problémamegoldó versenyeink (Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny, Bonus Intra, MCC Vitázz!) lehetőséget adnak arra, hogy diákjaink a szakma legjobbjaitól tanulhassanak, és megismerjék az MCC Egyetemi Programjának tagjait is. Versenyeink a prezentációs készségek, a csapatmunka, a kreativitás és a kritikai gondolkodás fejlesztését segítik, a nyertes csapatok értékes ajándékokkal és egyedülálló szakmai tapasztalatokkal gazdagodhatnak.


 

Tanulj online is! - a KP e-learning-kurzusai

Érdekel a pszichológia? Szívesen merülnél-el a jogászok világában? A KP-ban ezt is megteheted. A KP e-learning-kurzusai a középiskolai tanulmányaidat egészítik ki úgy, hogy Te döntöd el, hogy melyik félévben és melyik kurzust szeretnéd elvégezni. Azonkívül, hogy elmélyedhetsz egy-egy tudományterületben, személyre szóló értékelést is kapsz a kurzusvezető tanárodtól.

Az e-learning-felületen, a Moodle-ben, heti rendszerességgel válnak elérhetővé a videó-előadások, a szakirodalomlistákkal együtt, amelyek többnyire valamely külföldi vagy magyar szakember, középiskolások számára érthető, feldolgozható szövege. Átlagosan heti 10–20 oldal szakirodalomra és egy-egy 10–15 perc hosszúságú középiskolai és egyetemi szakemberekkel felvett videó-előadásra számíthatsz, ezek alapján kell a heti anyaghoz kapcsolódóan megoldanod és feltöltened a rendszerbe egy feladatot.

Választható e-learning kurzusaink 4, illetve 8 hetes hosszúságúak. Képzésünk kezdő és záró időpontját úgy alakítottuk ki, hogy tanévkezdéskor és a (fél)év zárásakor ne terheljen Téged.

Ahhoz, hogy egy diák aktív félévet teljesítsen, minden félévben legalább egy e-learning kurzust el kell végeznie. Az érettségi évében, tavasszal programbizonyítványt állítunk ki a végzős diákok számára, amely tartalmazza az elvégzett kurzusokat, abban az esetben, ha a tanuló a kurzus végzésének félévében 2 KP Szombaton és 2 Klubdélutánon is részt vett.

E-learning kurzusaink

 

Hol találsz meg minket?

 

Hol találsz meg minket? 2024 őszétől már Budapest mellett további 17 magyarországi városban találhatók meg a Középiskolás Program képzései, valamint Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján és Vajdaságon.

 

Hogyan tudsz jelentkezni?

A jelentkezés menete:

Az itt elérhető pályázati adatlap kitöltése.

Ezután egy szóbeli vizsgán kell részt venni, ahol egy rövid elbeszélgetésre, egy csoportos feladatra és egy készségeket felmérő tesztre kerül sor. Ezekre nem kell előzetesen készülni. A szóbeli vizsgák időpontjai az év elején, január 20 és 31. között, hétköznap délutánonként lesznek. A vizsgákról részletesebben a jelentkezést követően küldünk tájékoztató e-mailt.

Mikor tudsz jelentkezni?

Jelentkezési időszak: a Középiskolás Program 2024-es felvételi időszaka: október 14-tól december 14-ig tart.

A felvételi menete:

1. Online jelentkezési lap kitöltése
2. Írásbeli logikai teszt
3. Szóbeli beszélgetés
4. Csapatmunka-feladat

Az online jelentkezési lap kitöltését követően az általad megjelölt MCC központban tudsz felvételizni. A felvételire nem szükséges előre készülnöd.

 

 
Wittmann Zsolt
Vezető
Középiskolás Program
Vigassyné dr. Asztalos Anikó
Vezető-helyettes
Középiskolás Program
Zsidi Zsófia
Vezető oktató
Középiskolás Program
Dr. Kövér László
Vezető oktató
Középiskolás Program
Pető Judit
Régiókoordinátor
Középiskolás Program
Győri képzési központ
Ritter Renáta Rita
Régiókoordinátor
Középiskolás Program
Miskolci képzési központ
Szabó Bakos György
Régiókoordinátor
Középiskolás Program
Székesfehérvári képzési központ
Szabó-Petrovicz Virág
Régiókoordinátor
Középiskolás Program
Győri képzési központ
Széplaki Lea
Régiókoordinátor
Középiskolás Program
Veszprémi képzési központ
Talpai Dorottya
Régiókoordinátor
Középiskolás Program
Szegedi képzési központ
Török-Varga Eszter Zita
Régiókoordinátor
Középiskolás Program
Miskolci képzési központ
Újvári Fanni Dorina
Régiókoordinátor
Középiskolás Program
Kecskeméti képzési központ
Vezsdel László
Programkoordinátor
Középiskolás Program
Beregszászi képzési központ
Ágoston Ildikó
Régiókoordinátor
Középiskolás Program
Debreceni képzési központ
Balla Stefánia
Programkoordinátor
Középiskolás Program
MCC Tas vezér utcai képzési központ
Barna György
Programkoordinátor
Középiskolás Program
Beregszászi képzési központ
Dr. Dévényi Anna
Régiókoordinátor
Középiskolás Program
Debreceni képzési központ
Fazekas Mihály
Programkoordinátor
Középiskolás Program
MCC Tas vezér utcai képzési központ
Fehér Bernadeta
Régiókoordinátor
Középiskolás Program
Szekszárdi képzési központ
Fehérné Szabó Eszter
Régiókoordinátor
Középiskolás Program
Egri képzési központ
Harkay Eszter
Régiókoordinátor
Középiskolás Program
Szombathelyi képzési központ
Kapócs Anna
Régiókoordinátor
Középiskolás Program
MCC Tas vezér utcai képzési központ
Komáromi István
Régiókoordinátor
Középiskolás Program
Szegedi képzési központ
Korpai Péter
Régiókoordinátor
Középiskolás Program
Nyíregyházi képzési központ
Meilinger Zsóka
Programkoordinátor
Középiskolás Program
MCC Tas vezér utcai képzési központ
Nagy Brigitta
Régiókoordinátor
Középiskolás Program
Kaposvári képzési központ
Nagy Máté
Régiókoordinátor
Középiskolás Program
Zalaegerszegi képzési központ

Helyszínek